|
|
|
San Miniato al Monte-templomA San Miniato al Monte-templom a Piazzale Michelangelo valamint az egész város fölé emelkedő Monte alle Croce dombon fekszik. Hozzá tartozik a XVI. században épült befejezetlen harangtorony, mely a város 1530-as megszállása során súlyos károkat szenvedett, valamint a Püspöki Palota az erődítményekkel és a műemlék-temetővel.
A Püspöki Palota a San Miniato-templomtól jobbra áll. Az 1295-1320 között épült palota a firenzei püspökök nyári rezidenciája, majd kolostor, leprakórház és jezsuita otthon volt. A San Miniato al Monte-templom eredetileg kápolnának épült, a IV. körül. Jelenlegi formája Ildebrando püspöknek köszönhető, aki 1018-ban elrendelte a kápolna átalakítását. A San Miniato-templom kezdetben a bencésrendi apácák tulajdona volt, majd 1373-ban az olivétánusok, azaz az olajfák hegyén élő szerzetesek birtokába került. Szép látvány az 1338-ban készült tágas kripta, melyet bonyolultan megmunkált kovácsoltvas rács választ le a tértől. A XI. századi oltár San Miniato földi maradványait őrzi. A boltíveken Taddeo Gaddi 1341-ben alkotott freskói láthatók. Az 1207-ből származó magasított szentély valamint a szószék lenyűgöző látvány. A karzaton szépen faragott ülések vannak. Leghíresebb az apszisboltozatot díszítő Áldásosztó Krisztus, Szűzanya és a szentek között c. nagyméretű mozaik, mely 1297-ben készült. A San Jacopo-kápolnát Antonio Manetti tervezte és Luca della Robbia 1461-1466 között készült öt szép kördomborműve díszíti, a Szentlélek valamint a Legfőbb erények szimbólumaival. Jobb oldalon áll az 1461-ben készült Bíboros síremléke, Antonio Rossellino remekműve. A San Miniato-templom közepén áll a Feszület-kápolna, mely Michelezzo munkájáról lett elnevezve. Zománcozott ívboltozat Luca della Robbia munkája. |