A padovai Gettó

A festőibb helyek iránt érdeklődők bizonyára felkeresik Padova Gettóját. Az élénk hangulatú Piazza delle Erbetől nincs messze a csendes, nyugodt Gettó, az egykori zsidónegyed. Az elkülönített kerület négy kapun át volt megközelíthető. A Gettó máig megőrizte a régi Padova atmoszféráját.

A mai kerület nagy részén a hivatalosan 1603. húsvétja után megalakított zsidó gettó terült el, melyet Marco Cornaro püspök akaratából a Padovában élő régóta letelepedett népes izraelita közösség számára jelöltek ki. Az izraelita közösség fő foglalkozása a strasseria, azaz a rongykereskedés volt, vagyis a használt tárgyak kereskedelme, de bizonyos tevékenységek, mint a kézművesség és a kiskereskedések máig is fennmaradtak.

A Gettó az 1700-as évek végéig Padova jól elkülönült, négy utcából álló negyede volt, melyet a négy kapu határolta el, melyeken este, bizonyos óra után, már nem lehetett átlépni.

Mindez a tilalom 1797-ig volt érvényben, mikor is a francia dekrétum értelmében kihirdetett polgári egyenlőség a zsidókra is vonatkozott, és a gettót végérvényesen megnyitották.

Az erre járó turistáknak érdemes felkeresiük a környező érdekességeket is:
A Gettótól a via dei Soncin érünk a Papafava palotához, melyhez közel találjuk a San Luca templomot s ellenkező irányban a szép Piazza castellot, ahonnan visszasétálhatunk a Santa Maria in Vanzo templomig, mellette a híres padovai szemináriummal.