|
Prato della Valle és környékeA Via Román haladva Padova néhány ismert érdekessége, jelentős épülete kerül utunkba. Elsőként a Santa Maria dei Servi templom mellett megyünk el, majd az Olzignani palotat és a Emo Capodilista palotát láthatjuk. Ezzel majdnem szemben épült a S. Daniele templom. A környék legkiválóbb nedvezetessége viszont a Prato della Valle. A padovaiak által egyszerűen Pranak nevezett Prato della Valle, hatalmas kövezett terület, középen a füves Isola Memmiavál. A Prato észak-keleti részén állt egykor a Zairo, az Augustus-kori szabdtéri színház, valamint a Campo Marzio, azaz Mars-mező, de még a barbárok idején megsemmisült. A Pra viszont, kiterjedése révén, mindenként városközponttá fejlődött. A csatornával körülvett középső szigetre, az Isola Memmiára négy híd vezet át. Az ovális sziget legnagyobb látványossága a 78 szobor, amik belülről és kívülről határolják a falat és a hidakat. Ez után érdemes áttérni a túloldalra a Loggia Amuleahoz ahonnan a Corso Vittorio Emanuelle II. elérjük a díszes barokk-rokoko stílusban épült Szent Kereszt-templomt, azaz Chiesa Santa Croce templomot. A Piazzale Santa Croce másik oldalán a S. Leopoldo Mandic szentély néven ismert templom és a kapucinus rendház található. Érdekessége a S. Leopoldo, az 1942-ben elhunyt dalmát szerzetes szentélye, aki egész életét arra áldozta, hogy gyóntatóként meghallgassa az emberek bűneit. Itt látható a sírja és a cellája is. Érdemes megállnunk a Papadopoli Dolfin palotánál és a Megváltó imaháznál is. De mint minden fontosabb létesítményről, a S. Giustina bazilikáról is következik még részletes leírás. |