|
Padova - Városnéző útikalauzPadova aligha ismerhető meg egyetlen nap alatt, az átutazó mégis bejárhatja legfőbb nevezetességeit, ha előre megtervezett, tudományos, kulturális, vallási téma szerint összeállított útirányt választ. Persze, mindez a legtöbb körzetben keveredik, Padova alább felvázolt körzeteiben mégis mindenütt akad egy-egy jellemzőbb látnivaló, mely képzeletbeli útjelzőként igazíthat el minket. Aki vonattal érkezik, a vasút felől indulhat városnéző körútra, az autósok a Piazzale Boschettin levő autóbusz állomásról, a magán kocsival érkezők pedig az északi parkolók felől közelithetik meg Padova központját. Az Eremitani térről indulva elsőként a helyi történelmi emlékeket, a képtárt és a különböző gyűjteményeket őrző, több részlegből álló Padovai Városi Múzeum, majd a rómaikori Patavium legnagyobb emléke, az Aréna vagy Amfiteátrum kerül elénk és a látszólag egyszerű kis Scrovegni kápolna, melynek különlegességét csak akkor fedezhetjük fel, ha belépünk. A Scrovegni kápolnában különösen Giotto festményei és a sajátos fényhatások érdemelnek figyelmet. Erre van a Szt. Ágoston rendi remete szerzetesek 1276-ban emelt, de a II. Világháboróban szinte teljesen rombadőlt temploma, az Eremitani templom, melyet napjainkra már restauráltak. A körút a folyó mellett épült egykori várfal mentén haladva kis folyami kikötőről elnevezett, monumentális Portello kapu felé folytatható, majd erre merőlegesen balra az Ognisanti, azaz Mindszentek, jobbra pedig az Immacolata, azaz Szeplőtlen Szűz templomát érhetjük el. Innen egyenest a Santa Sofia templomhoz érünk s azzal majdnem szemben áll a Pisani Cornaro palota.
|