Velence - a hat sestiere

Velence gondolái orrán hatfogazatú fémlap magasodik, ami az avatatlannak egyszerű dísznek tetszhet. Az alabárdszerű lap azonban nem egyszerű díszítőelem, hanem a város hat közigazgatási kerületét, a hat sestieret jelzi, mely ősidők óta él, jelentős szerepet játszva mind a nép életében, mind a város igazgatásában: a X-XII. században ezekből a kerületekből választották a tanácstagokat.

Velencében szinte lehetetlenség kiigazodni, de az ősi városbeosztást, a hat sestieret követve, még mai is tájékozódhatunk: a San Marco sestiere a legszorosabb értelemben vett belváros, ettől keletre terül el a Castello sestiere, mely Velence legkeletibb szigetéről nyerte elnevezését, ahol már a római korban  erődítmény létezett. A Cannaregio sestierea Canal Grande északi nagy kanyarja feletti városrész, melyet a Rio dei Mendicanti választ el Cannaregiotól.

A turistacsoportok általában elfogadják az idegenvezetők útirányát vagy megelégszenek a forgalmasabb helyek bejárásával, a magányos utas viszont nehezebben boldogul a sok utcalabirintus, a calle, ramo meg corte között. Különösen nehéz egy adott címet megtalálni, hisz Velencében meglepően rövid közben is négyszámjegyű házszámokat láthatunk. A házak számozása ugyanis nem utcánként, hanem városhatodonként megy, 1-tól 3, sőt 5 ezerig, sajátos kacskaringókat írva le: egy calléból pl. keresztbe nyílik egy másik, a számozás arra folytatódik, majd újabb kacskaringókat tesz és nagy ugrásokkal visszatér a kiinduló pont utcácskájába. Ezért Velencében kialakult a szokás, hogy a házszámok mellett a plébániát is feltűntetik a címen, hisz a sestiereken belüli kisebb egységek, a középkori szokásnak megfelelően, még mindig a parókiák.

A Canal Grande északi nagy kanyarja által körülvett szigetcsoport déli része az ősi Rialto-települést is magába foglaló San Polo sestiere, északi része a Santa Croce sestiere, mely a Piazzale Romaig terjed, a Rio Nuovo déli ága között pedig Dorsaduro-sestiere terül el.

Annál elbűvölőbb e sajátos városszerkezet látványa, ahol a nap minden szakában más-más fényben tűnnek fel Velence díszei: a márványmozaikos homlokzatok, a tekervényes utcácskák közt váratlanul felbukkanó terecskék, a csatornákat átívelő szépmívű hidak.
Az olaszul legalább valamelyest értők kuriózumként élvezhetik a callék, ponték elnevezését, mint pl. a "Hajfonatos nő utcája", "A gondolatok betemetett csatornája", "Elégett callé", "Mocskos calle" vagy a "Közmondások", "A Barátok szerelme" sőt, a "Széttépettek" calléja vagy az "Orvgyilkosok" utcája, melyekhez mind-mind sajátos szokások, babonák és szertartások is fűződnek. Ez utóbbit pl. hatszor kell újraszentelni, az egykor itt bizonyára elkövetett rémtettek miatt. És vajon milyen érzés lehet elidőzni a "Holtak" terecskéjén? Vagy miért neveznek bizonyos hidat a "Türelem", másikat a "Jó asszony hídjának"?

A megfontolt turista jobb ha nem kalandozik el Velence kiismerhetetlen labirintusában, hanem meghatározott útirányt követ.