A Piazzale Michelangelo

A Piazzale Michelangelo, ahova a város déli oldalán mintegy hat kilométeren át kanyargó Viale dei Colli vezet fel, optimális kiindulópont lehet Firenze megtekintésére. Felérve a San Miniato dombon épült Michelangeloról elnevezett térre, szép kilátás nyílik az egész városra.

A Piazzale Michelangelóhoz vezető  fasor és a tér Giuseppe Poggi építész tervei alapján épült, 1868-ban. A teret a nagy mester bronzba öntött szobor-együttese uralja: a Dávid, talapzatán a négy napszak allegóriájával, melyek eredetije a San Lorenzo-templom Új Sekrestyéjében levő Medici-sírokon áll. Mintha a kalandos utakat bejárt kolosszális márványszobor bronzmásolata azért lépett volna ki a biztonságos négy fal közül, hogy itt, Firenze mozgalmas terén a reneszánsz győzelmét hirdesse. Ez a Dávid nem a Bibliából ismert pásztorfiú, hanem maga az élet-halál harcra kiálló ifjú óriás - Il Gigante, ahogy az olaszok nevezik.

A terasz mellvédje baloldali szélén térkép könnyíti a kiigazodást Firenze építészeti remekei között. Az Arnó partján elterülő város látképe alig változott a régi utazók által készített metszetekhez képest. Firenze ott pihen a jellegzetesen Toszkán táj ölelésében, melyhez hasonló megkapó látvány aligha tárulhat elénk, főleg, hogy a város minden lényeges motívuma, jellegzetessége egyetlen pillantással átfogható. A távolban még a folyó csíkja sem fut ki a szemlélő látószögéből, mivel finom vonalban elhajlik északnyugat felé. A déli oldalon a dombok lejtői néhol az Arnóig nyúlnak, szelíd völgyet alkotva. A terasszal szemben, a folyón túl, a dombos-hegyes firenzei medence. Nyugat felé a völgy kiszélesedik, végtelen távlatot nyitva a síkság felé.

A középkori Firenze központjában, a piros tetős paloták és lakóházak tengeréből elsőként a Dóm hatalmas kupolája magasodik ki, mellyel Brunelleschi koronázta meg szeretett városát. Közelében a Palazzo Vecchio, a Városháza szögletes tornya. Elég e két kiemelkedő építészeti remeket az egykor százezernyi lakosú város terjedelméhez viszonyítani, hogy felfedezzük mennyire meglepő a városépítészeti felfogásmód léptékegysége, az uralkodó motívumok és a mintegy alájuk rendelt városrendszer helyes aránya, az építészeti elemek egyensúlya. De nyilván épp a város és a várost uraló főépületek helyes viszonya, az elemek és a főmotívumok helyes aránya kapcsán őrizhették meg maguk e hatalmas főépítmények is a Firenzére jellemző emberi léptéket. És nemcsak ott. A középkori Itália városaiban tudatosan keresték ezt az arányt és egyensúlyt.

A Piazzale Michelangelóról árnyas szerpentin vezet le az Arnó partjához, épp ahova Firenze középkori városfala is leért a folyóhoz. Itt áll az egykori tizenöt kapuerdőd egyike, a Porta San Niccolo pártázatos tornya. Egykor a kelet felől érkezők ezen a városkapun át, a hasonló nevű úton értek el a Ponte alle Grazie, vagy tovább, a város tengelyét jelentő Ponte Vecchio felé.