Sala del Collegio - Dózse-palota, Velence

A Sala del Collegio, vagyis a Tanácstermet Antonio del Ponte tervezte. A Collegio, azaz a Kormányzótanács vagyis a Serenissima Signoria, Velence operatív államhatalmi testülete, ebben a teremben  vitatta meg a Szenátus elé terjesztett kérdéseket. A megbeszéléseken részt vett a 6 pregadi, azaz tanácsos, a Savi Grandi, vagyis a Nagy Bölcsek, akik az államügyek egy-egy ágát és a Savi di Terra Ferma, akik a szárazföldi tartományokat vezették. Jellemző, hogy a dózse itt sem magasodott ki a környezetéből, ülőhelye is jelzi, hogy ő csak a Primus inter pares, vagyis az első az egyenlők között. Ezzel szemben viszont megengedhette magának, hogy a termek képein fejedelemként ábrázoltathassa magát. 

Így itt is, a trón felettsi falra  Veronese, az 1578-ban elhunyt Vanier dózsét, a lepantói diadalmas tengeri ütközet velencei hajóhadának vezérét festette, amint hódol Krisztus előtt. Tintoretto Szt. Márk és más szentek körében Alviese Mocenigo (megh. 1577.) dózsét ábrázolja, amint testvérei körében imádkozik, másik képén pedig, a díszes óra és az ajtó között, Niccolo da Ponte dózse (megh.1585.) hódol a Szűzanya előtt. Tintoretto egyik legszebb alkotása az ajtó felőli kép, Szent Katalin misztikus eljegyzése, melyhez Francesco Donato dózse (megh. 1553-ban) asszisztál, Szent Márk kíséretében.
A bejárat mellett a magyar turisták biztos felismerik Andrea Gritti dózse (1523-38), a mohácsi vész után Magyarországon oly nagy szerepet játszó kalandor természetes apja  ájtatoskodó alakját.

Az 1574-es tűzvész után a terem díszítését  A Palladio és G. A. Rusconi végezte. A dúsan faragott és aranyozott famennyezet F. Bello és A. Faentin 1577-78. Közötti munkája, melyet Veronese festményei díszítenek. Közülük a leghíresebb a bejárat felőli nagy képen a Campanille tövében Mars és a szigonyos Neptunus, mely Velence szárazföldi és tengeri hatalmát jelképezi. A középső ovális vásznon a Hit allegóriája. A trón felett a Béke és az Igazság karddal és mérleggel hódol a földgolyón trónoló megkoronázott Velencének. Az ezeket övező kisebb, szögletes képek a különböző erényeket szimbolizálják, mint a Hűség, a Jólét, a Szelídség valamint a sokat vitatott nőalak, kezében pókhálószerű szövedékkel, melyet egyesek a Dialektika, mások az Ipar jelképének vesznek. Valójában, mivel a többi alak is valamely erényt jelképez, bizonyára ez szintén az egyik erényt, a  munkálkodó Szorgalmat szimbolizálja.