Burano - Csipkekészítők iskolája

A lagúna népei történelme során Burano sosem tűnt ki valamely saját ősi hagyománnyal, híres műemlékkel, így az utókor azt feltételezheti, hogy Burano-sziget sok évszázados múltja a megélhetését a tengerből biztosító emberek, a halászok szigete lehetett.

Korunkban a halászaton kívül ismét felvirágzott az évszázados múltra visszatekintő csipkekészítés, s persze az odalátogató turisták is lendítenek a hely gazdaságán.
Burano szerény kikötője keveset árul el a halászvároska pittoreszkjéből. Hogy megismerjük az érdekes települést, lakói természetét kell kiismernünk. A házak közé hatoló Rio di Mezzo szívós halásznépe makacsul megkapaszkodott választott otthona talaján még akkor is, amikor a szomszédos Torcello kényesebb kereskedőlakossága már elhagyta ingoványossá vált települését.

A századok során, a buranói férfiak kitartóan küszködtek a tengerrel, asszonyaik pedig csipkét verve várták haza őket, mígnem finom csipkéjük Velence egyik nagy exportcikkévé vált. Aztán a több évszázadon át virágzó csipkeipar is lehanyatlott s csak a múlt század elején szervezték újjá e kézimunka művelését, mikor már az idős asszonyok is szinte elfelejtették a csipkeverés módját. Ekkor az olasz királyné csipkekészítő iskolát nyittatott a fiatal lányok részére.

A csipkeverés néhány XVI. századból való remeke látható a S. Martino-plébániatemplom sekrestyéjében, s a nagy ünnepeken az oltárokon is, ahol Girolamo da Santa Croce és Tiepolo festményei is megcsodálhatók.